Csábít a távoli végtelen, de szívemben rettegés, félelem. A víz tükrében meglátom arcomat, ki élhet e rengeteg ál-arc alatt? Ál-arcaim mint hagymahéjt tépkedem, keserű könny marja két szemem. Várom hogy meglássam azt akit, félelmem elnyom és eltaszít. Fény lobban és tízezer harsona, kürtöli fülembe, ostoba! Virágos rét, gyengéd gyötrelem, násztáncátBővebben
Sokáig mélyen él bennünk a hit, hogy mások vagyunk, különbek, vagy rosszabbak mint mindenki más. Magányunkat magas falakkal zárja körbe a meg nem értettség. Mélyen belül fáj, hogy nem értenek meg és mi sem értünk meg másokat. Még a legszebb pillanatokat is beárnyékolja egy szürke felhő, a bennünk kavargó ezernyiBővebben
A végtelen vizek felett, betöltve az időt s teret, fehér ködként szétterülve, őstengerben megfürödve, csupa öröm, csupa kellem, fürödtek a fénytengerben. Csicseregve, duruzsolva, boldogságtól sóhajtozva, egymást fénnyel átölelve, végtelenből végtelenbe, gondolatnak sólyomszárnyán, szökkentek nagy szerelembe. Alattuk az ősi tenger, telve vággyal, félelemmel, egyre csábít lent a mélység, feneketlen mély sötétség,Bővebben
