2015 február

A végtelen vizek felett, betöltve az időt s teret, fehér ködként szétterülve, őstengerben megfürödve, csupa öröm, csupa kellem, fürödtek a fénytengerben.   Csicseregve, duruzsolva, boldogságtól sóhajtozva, egymást fénnyel átölelve, végtelenből végtelenbe, gondolatnak sólyomszárnyán, szökkentek nagy szerelembe.   Alattuk az ősi tenger, telve vággyal, félelemmel, egyre csábít lent a mélység, feneketlen mély sötétség,Bővebben