Álom és valóság

Életünk álom, vagy valóság? Léteznek-e a lények, a szenvedéseink és örömeink? Honnan jövünk és hová tartunk? Mi az a hiányérzet, ami űz, hajt egész életen át a boldogság gyöngyszemei után kutatva, hogy aztán amikor végre megragadjuk buborékként semmivé váljanak és visszahulljanak az örök ürességbe?

Ezek olyan kérdések, melyekkel előbb-utóbb minden gondolkozó lény szembesül.

A Buddha tanításai választ kínálnak ezekre a kérdésekre, kiutat mutatnak szenvedésből, segítenek megváltoztatni az alany-tárgy kettősségén és a fogalmi gondolkodáson alapuló nézeteinket. A buddhizmus számos ügyes módszert kínál a keresők számára, hogy megismerjék tudatuk valódi természetét, hogy megszabaduljanak zavarodottságuktól, betegségeiktől, szenvedéseiktől. A buddhizmus egy gyakorlati filozófia, melyben mindenki megtalálhatja a számára testhez álló, életmódjának és mentalitásának legmegfelelőbb irányzatot és módszereket.

Lét és nemlét

A jelenségek világának objektív valóságossága, vagy szubjektív mivolta, nem teljesen egyértelmű még a Buddha tanítványai között se.

A kis jármű (hinajána) követői a lényeket, jelenségeket, szenvedést és a nirvánát valóságos dolgokként kezelik és akként is foglalkoznak velük, céljuk a szenvedés okainak felszámolása által a szanszárából eljutni a nirvánába (azaz elérni az ellobbanást).

A nagy jármű (mahájána) nézete szerint a szanszára és a nirvána egy, a lények se nem létezők, se nem nem-létezők, a jelenségek a megfigyelőtől nem függetlenek és a végtelen tér ürességéből bukkannak elő, majd oda hullanak vissza, épp úgy, mint ahogyan a tenger hullámokat vet, de valójában a hullámok sem nem létezők, sem nem nem-létezők, csak a víz felszínének fodrozódásai különböző okok által gerjesztve.

Saját életünkben is ezt a kettősséget tapasztalhatjuk: öröm és fájdalom időnként nagyon is valósnak tud tűnni, viszont ha alaposan szemügyre vesszük életünket és a teret, a környezetet melyben létezünk, felfedezhetjük az események folyton ismétlődő és álomszerű mivoltát, személyiségünk és viselkedésünk sablonosságát, a körülöttünk levő világ összetettségét, és hogy az összetett dolgok alkotóelemeit szinte a végtelenségig bonthatjuk további elemekre, egészen addig, míg a színtiszta energia kvantumokig el nem jutunk.

Egyben azonban minden lény hasonlít: boldog akar lenni (még ha nem is tudja ezt a fogalmat pontosan körülhatárolni) és el szeretné kerülni a szenvedést.

A szenvedésnek oka van, de hogy mi ez az ok, erről sokan sokfélét gondolnak. Vannak akik szerint a szenvedés egyfajta “eredendő bűn” következménye és a feladatunk a transzmutáció, önmagunk átváltoztatása, hogy megszabaduljunk azoktól a tudati működésektől, melyek következménye a szenvedés. Mások szerint a szenvedés oka nem más, mint hogy megfeledkeztünk valódi, eredeti természetünkről és a feladat a természetes állapotunk felidézése, hogy felismerjük valódi természetünket, lemossuk a szennyeződéseket a drágakőről.

Minden lény más, máshonnan jött, más a múltja, mások a képességei és adottságai, ezért a szenvedésből kivezető út mindig egyedi és személyre szabott. Ez az oka annak, hogy a buddhizmuson belül is számos iskola és módszer alakult ki a megszabadulás és felébredés elérésére.

A napjainkban legismertebbek a hinajána, mahájána és vadzsrajána, de valójában mind csak ügyes módszer (upája) arra, hogy a gyakorló a hozzá legjobban illő módszert gyakorolva felismerje tudata valódi természetét és ezáltal megszabaduljon a szenvedéstől.

Az elvonultság és lemondás útja

Akik a jelenségvilágot kézzelfoghatónak tapasztalják, hajlandóak és képesek a világi életnek hátat fordítani, akik racionálisak és nem kedvelik a misztikus és ezoterikus tanokat, akik megtapasztalták és felismerték a mindent átható szenvedést és zavarodottságot, azoknak a lemondás és elvonulás útját érdemes gyakorolniuk.

A keskeny ösvény (hinajána) gyakorlója vonuljon el a világtól, egy csendes helyen gyakorolja a lemondást, alapozza meg és fejlessze tökélyre az éberségét. Elmélkedjen és ismerje fel, hogy minden dolog összetett és mint ilyen mulandó, hogy semmi sem rendelkezik változatlan és abszolút minőségekkel, tulajdonságokkal bíró önvalóval, hogy a vágy és a ragaszkodás előbb-utóbb haragot és szenvedést fok okozni. A helyes nézet kialakulása után ellobbannak a vágyak és a folytonos sóvárgás, majd a gyakorló eggyé válik a dualitásokon (életünk legmeghatározóbb kettősségei: én – nem én, enyém – tiéd, jó – rossz, kellemes – kellemetlen) túli léttel.

A misztikus gyakorlók útja

Akik valamilyen oknál fogva, nem tudnak hátat fordítani világi életüknek, kötelezettségeiknek, akik nyitottak az ezoterikus tanításokra és misztikus világlátásra, akik az erényeiket a hétköznapokban kívánják tökéletesíteni, akik felismerik a jelenségek feltételekhez kötöttségét és egymástól való kölcsönös függését, akik felismerik, hogy minden mindennel kapcsolatban áll (azaz minden egy és mind ennek a nagy egységnek a részei vagyunk), akik hisznek benne, hogy tudatuk alaptermészete szerint boldog, harmonikus és bölcs, azok a nagy jármű (mahájána) módszereit gyakorolják.

Felébresztik magukban a bódhicsittát – a felébredéstudatot, és elhatározzák, hogy majd egyszer ők is Buddhaként segítenek minden érző lénynek felismerni tudatuk tiszta, eredeti természetét. Az útjuk során tökéletesítik az önzetlen adakozás, a minden lénnyel szembeni türelem és elfogadás, az erényesség, a szorgalom és kitartás, a meditáció és elmélyedés, valamint a kettősségeken túllépő szemlélet és bölcsesség erényeit.

Az alkímia és mágia útja

Akik felismerik, hogy minden jelenség csak tudati kivetülés, de legalábbis tisztában vannak azzal, hogy a jelenségek a tudatunkban állnak össze, csak a tudatban válnak tapasztalattá, azok számára a belső ösvény és a külvilág nem különül el, meditációs gyakorlataikat életük minden pillanatában képesek alkalmazni, mert minden külső jelenség kapcsolatban áll a belső, tudati folyamatokkal. Ami kint van, szimbolikusan egyezik azzal ami bent van.

A Buddha követői közt ők a gyémánt jármű () követői, akik a tudati mérgeket (vágy, harag, a tudat valódi természetének fel nem ismerése) átalakítják a felébredés elixírjeivé. Gyakorlataik során mantrákat, titkos jógagyakorlatokat, különleges vizualizációs és meditációs technikákat alkalmaznak, hogy a fátylakat átvágva megtapasztalják a tudatuk tiszta és ragyogó természetét.

Felébredés az álomból

Szükséges-e a törekvés és gyakorlás, ha tudatunk alapvetően Buddha-természetű, ha a szenvedés csak a drágakőre rárakódott sok szennyeződés miatti helytelen látásmód következménye? Ha sok-sok világkorszakon át tart a felébredés elérése, ki az a lény, akinek az útját és megvilágosodását egyengetjük a jelenben? Léteznek-e a lények? Hogyan jelenik meg a karma egy illuzórikus világban? Létezik-e a bűn és a szabad akarat?

Ezek olyan kérdések, melyek alapos átgondolása nélkül, óhatatlanul felmerül bennünk a kétely és motivációnkat vesztjük a meredek ösvényen, melyről ha nem vigyázunk, újra és újra lezuhanhatunk.

A gyakorlati tapasztalat és a filozófiai logika is azt mutatja, hogy a “külvilág” egy karmikus látomás, a tudatunk belső állapotának kivetülése. Ahogy változik a tudat, az uralkodó gondolatok, hiedelmek, úgy változik körülöttünk a környezet is. Életünk folytonos ismétlődései is álomszerűek, akinek álmaiban a félelmek dominálnak, annak az élete is tele van félelemet keltő helyzetekkel, akinek a harag, annak az életében is gyakoriak az erőszakos szituációk. Ösztönösen vonzódunk bizonyos helyekhez, helyzetekhez és emberekhez, újra és újra megteremtjük az egymáshoz nagyon hasonló élethelyzeteinket.

Az üresség

A buddhista filozófiában is megjelenik e két látásmód (hétköznapi igazság és a végső, transzcendens igazság) közti különbség. A hétköznapi értelemben a dolgok valósnak tűnnek (ez a téves látásmód következménye), azonban ha alaposan megvizsgáljuk őket, láthatjuk, hogy alapvetően minden üresség természetű.
Az üresség nem tévesztendő össze a semmivel (noha maga a szanszkrit szúnja szó eredetileg nullát jelentett), hanem arra utal, hogy minden jelenség összetett, azokat a végtelenségig lehet további összetevőkre bontani, továbbá minden jelenség egy szintén végtelen oksági hálózat következménye, semmi sem létezik magában, más dolgoktól függetlenül.

Az üresség fogalma a tudattal kapcsolatban utal arra is, hogy a tudat maga olyan mint a ragyogó kék ég, melyen az érzetek és gondolatok megjelennek és eltűnnek, mint a bárányfelhők az égbolton. Ez a felhőtlen kék ég, mint a tiszta, szennyeződésektől mentes tudat jelenik meg azokban a filozófiai iskolákban, melyek azt tanítják, hogy semmi sem létezik a tudaton kívül. Minden jelenség és tapasztalás a tudat végtelen terében történik, amit már a történelmi Buddha is kifejtett bizonyos tanítóbeszédekben.

Test és személyiség

Ha alapos vizsgálatnak vetjük alá az én képzetét (név-alakzat), felfedezhetjük, hogy nincs bennünk semmi egyedi, semmi személyes. Minden amit a személyiségünknek tekintünk, tanult, vagy örökölt minta. Ilyen minta a viselkedésünk, az eseményekre adott reakcióink, értékrendünk és világnézetünk. Még a világról alkotott képzetünk is tanult, ami akkor alakul ki, amikor megtanulunk beszélni és elsajátítjuk a fogalmi gondolkodást.

Vegyünk elő pár régi fényképet magunkról, vagy szeretteinkről és ha felidézzük a képen látható személyek régi milyenségét, felismerhetjük, hogy az akkori személyek már nem létezők. Már megváltoztak szinte minden tekintetben és csak az emlékezetünk és a külső, testi hasonlóság mondatja velünk, hogy az illető még mindig ugyanaz a név-alakzat, ami évtizedekkel azelőtt volt.

Az életünkben történő eseményekre általában ránk jellemzően (ezeket a karakter vonásokat szintén külső és belső folyamatok bonyolult rendszere csiszolta olyanná amilyen) reagálunk, mely reakciók újabb történéseket okoznak a közeli, vagy távoli jövőben. Az események folyton hatnak a tudati folyamatainkra és a tudati folyamatok visszahatnak cselekedeteinkre, melyek kihatnak életünk eseményeire. Tudati, érzelmi és külső folyamatok kölcsönös és folytonos egymásra hatásában élünk, nincs sehol egy fix pont, amire azt mondhatnánk “ez én vagyok”.

És épp ennek az áramlásnak a megállítására, megfagyasztására tett hiábavaló kísérletünk minden szenvedésünk forrása. Azt a lényt, akit ma ölelünk, holnap már nem ölelhetjük újra. Bűntudatunk van olyan cselekedetek miatt, melyeket valójában nem mi követtünk el. Ragaszkodunk tárgyakhoz és személyekhez, melyek valójában csak emlékezetünkben léteznek. Abban az emlékezetben, mely szintén folyton változik és minden visszaemlékezéssel felülírja, módosítja az eredeti emlékképet.

Ha testünket vesszük alapos vizsgálat tárgyává, láthatjuk, hogy az nem más, mint sejtek és szervek tökéletesen szervezett rendszere. Testünk alkotóelemeit a környezetből vesszük fel és oda is juttatjuk vissza. Éppúgy megtalálható bennünk a rég kihunyt csillagok pora, mint a dinoszauroszok testében levő vízcseppek. A sejtek, atomok, molekulák és elemek szintjén is szüntelen áramlásban és változásban vagyunk. Az elemi részecskék szintjén, az egész világegyetem egyetlen hatalmas elektromágneses-gravitációs mező, melyben a részecskék és energiamezők megjelennek majd eltűnnek a térben.

Meghalunk és újjászületünk minden pillanatban. Együtt áramlunk a létezés végtelen folyamával, mely a tudat határtalan terén át áramlik, s bármit is próbáljunk megragadni, az folyton kicsúszik a kezünkből. Ez a reménytelen küzdelem kétségbeesettségünk oka. Biztos pontot keresünk az örök változásban, meg akarjuk ragadni a megfoghatatlant, boldogságot keresünk ott, ahol szenvedés van.

Pedig a nézőpontunk megváltozásával megtalálhatnánk a boldogságot a szüntelen áramlásban és változásban, együtt áramolhatnánk a létezéssel, nem kötné le minden erőnket többé a tapasztalást eltorzító fátylak viselése, feloldódna végre a tapasztaló és tapasztalat fájdalmas kettőssége.

Szanszára és nirvána

A különféle ügyes módszerek vége a nirvána, a szenvedéstől való megszabadulás. Két szélsőséges nézet él a köztudatban a szanszárával és nirvánával kapcsolatban:

• a szanszára (létforgatag) egy hely, ahol a lények különböző formákban (emberek, állatok, félistenek és istenek, pokollakók, éhes szellemek) testet öltenek, a nirvána pedig egy másik létsík, ahol nincs szenvedés és ahova a Buddha távozott,
• a másik felfogás szerint a szanszára és a nirvána nem egy hely, hanem mindkettő tudati projekció, ezért a tapasztalás szanszarikus vagy nirvanikus jellege tudatpillanatról tudatpillanatra változhat.

Azonban mivel a Buddha mindenben törekedett a középútra, a szélsőségek és különösképpen a nézetekhez való ragaszkodás elkerülésére, ezért az igazság valahol a két szélsőség között keresendő.

Idővel mindegyik módszer elvezeti a gyakorlót a kettősségeken túli megtapasztalásra és szemléletmódra. Az egységben így válik a szenvedéssel teli létforgatag nirvánává, ellobbannak a vágyak, mert többé nincs mit megragadni, nincs mire sóvárogni. Azt, hogy a szanszára megegyezik-e a nirvánával, és hogy nincs út mely elvisz oda, csak azok ismerik fel, akik végigjárták az ösvényt és már túl léptek a duális látásmód okozta szenvedésekkel teli létezéshez való ragaszkodáson.

A hiábavaló gyakorlás

Egyes elméletek és filozófiai iskolák (pl. tathágatagarba) azt tanítják, hogy a megvilágosodás csírája kezdettől fogva jelen van minden lényben, vagy más iskolák, melyek azt tanítják, hogy minden lény buddha természetű és a szenvedés oka az, hogy nem emlékeznek erre az őseredeti állapotukra, könnyen abba az illúzióba ringatják a gyakorlókat, hogy felesleges a gyakorlás és a törekvés, mert a megvilágosodás már most is jelen van az életükben.

Azonban a Buddha követőinek útja gyakorlati út, mert csak a meditációs gyakorlatok révén tapasztalható meg az az egyhegyű és kettősségeken túli tudatállapot melyben megtapasztalható a tudat szeplőtlen fényessége és bölcsessége.

A felébredés egy pillanat műve is lehet, mely bármely pillanatban megtörténhet. Sőt, legtöbbünkkel meg is történik életünk során többször is. Gondoljunk csak egy nyári naplementére, egy eksztatikus tánc, vagy szenvedélyes éjszaka emlékére, vagy olyan pillanatokra amikor nagyon megrémültünk. Ezekben a helyzetekben megjelenik a spontaneitás és megszűnik az alanyra és tárgyra osztott tapasztalás.

De sajnos ezek a pillanatok nem tartanak sokáig és gyorsan visszazuhanunk valamely hétköznapi magtalan tudatállapotba, melyek a szenvedés három gyökér okának (vágy, harag, zavarodottság) valamelyikéből fakadnak.

A gyakorlás hatására a káros (felébredést gátló) tudatállapotok ritkulnak, majd megszűnnek, és átadják helyüket azoknak az üdvös tudatállapotoknak, melyek segítségévek megvalósítható a felébredés, elérhető az ellobbanás (nirvána).

A reinkarnáció

A reinkarnáció ez egyik talán leggyakrabban félreértett fogalom a Buddha tanításai közt. Régről (előző életekből) hozott emlékekről és okokról, melyek kihatnak jelen életünkre nem csak a buddhizmus tesz említést, de számos más vallásban is megtalálható a “lélekvándorlás” fogalma. A XX. században a nyugati tudomány is felfedezte, hogy regresszív hipnózis segítségével sikeresen gyógyíthatók fóbiák és más betegségek.

A Buddha tanbeszédeiben is gyakran felmerülő kérdés, hogy ha nincs lélek és lélekvándorlás, akkor mi az, ami átmegy életről életre. Az előzőekben láthattuk, hogy a személyiség (vagy lélek) látszatát a gyorsan változó tudatfolyamban gyors egymásutánban felvillanó tudatpillanatok hozzák létre. Ez a tudatfolyam, melyet hajlamok, késztetések, vonzódások, egyéni tapasztalatok lenyomatai alkotnak, a fizikai test halála után is tovább “él” és az okok és okozatok hálójával szoros kölcsönhatásban megteremtik a következő testet öltés okai és feltételeit.

Ebből kifolyólag elmondhatjuk, hogy vannak korábbi életek (események), melyek hatással vannak jelenünkre, azonban buddhista szempontból ezek nem nevezhetőek az ÉN előző életeinek. Ezek az események a globális tudati térben zajló tudatfolyamnak a részei, melyeket zavarodottságunk hatására személyessé teszünk és megszemélyesítünk.

Karma és bűn

Azonban az oksági elv (karma, ok és okozat) nem jelent determinációt, különben nem lehetne megvalósítani a felébredést, illetve nem lenne semmi értelme a gyakorlásnak, imáknak, rituáléknak sem. A karmikus működés bonyolult, de nem véletlenszerű és nem determinált, a tisztánlátás fényében kiszámítható.

Szándékos cselekedeteink (gondolat, szó és tett) magokat hoznak létre a téridő szövétnekében, melyek “csírázása” egymást erősítheti vagy gátolhatja és beérésükhöz szükséges a megfelelő feltételek megléte is.
Másfelől, a bennünk levő hajlamok és késztetések szándékos tetteink hatására tovább erősödhetnek, vagy gyengülhetnek, ezáltal káros tudattartalmak kitisztulhatnak, kedvező hajlamok és tudattartalmak pedig felerősödhetnek.

A karma működése egyaránt okoz tükröződést (jó tetteknek jó a gyümölcse, rossz tetteknek pedig szenvedés) és hajlamok továbbélését: a jelentős cselekedetek hatásukban megelőzik a jelentéktelent, a megszokott tettek előbb hatnak, mint a ritkán végrehajtottak.

Fontos hangsúlyozni, hogy még a jó tettek sem hoznak létre felébredéshez vezető okokat, amíg a három gyökér okból fakadnak!

Az ok-okozatiság rendszerében a bűn fogalma értelmét veszti: cselekedeteink visszahatnak ránk, a jó szándékból fakadóaknak kellemes, a rossz szándékból, zavarodottságból fakadó tetteknek pedig kellemetlen következményei lesznek. A gyökérok nélküli tudatállapotok (és az azok hatására elkövetett tettek) pedig megteremtik a felébredés lehetőségét.

Álom, vagy valóság?

A legtöbben úgy élünk mint egy koldus, aki elfelejtette hol az otthona, és aki dúsgazdag apjától hatalmas vagyont örökölt. A Buddha által tanított ügyes módszerek segítenek emlékezni, segítenek hazatalálni.

A buddhista tanításokban bár rengeteg paradoxon található, sőt vannak olyan iskolák is, melyek épp a paradoxonok által kifejtett hatásokra építenek, a gyakorlás során spontán megjelenő belátások és bölcsesség által idővel ezek mind feloldódnak.

A gyakorlás alapja minden irányzatban az erény, mely kialakítja a szükséges önfegyelmet és éberséget, külső korlátot szabva cselekedeteinknek. A szóbeli és írásbeli tanítások segítenek kialakítani a helyes látásmódot és megalapozzák a bölcsességet. A meditációs gyakorlatok pedig elcsendesítik a tudatot, segítenek megtapasztalni a kettősségen, a dualitáson túllépő tudatállapotokat, a felismerések és belátások által elérni a tökéletes bölcsességet. Ezáltal tudatunk gyémánttá vagy tükörré lesz hasonlatos: mindent visszatükröz, de semmi nem lesz rá hatással.

Álmaink csak addig tűnnek valóságosnak és rémisztőnek míg fel nem ébredünk belőlük. Bármily hosszú legyen is egy álom, a felébredés egy pillanat műve. Azonban nagy bátorság kell a felébredéshez és ahhoz, hogy a dolgokat úgy lássuk ahogy azok valójában vannak!

Források

Porosz Tibor 1995: Lótusz Szútra

Porosz Tibor 2002: A Felsőbb Tan foglalata

Skilton Andrew 1997: A buddhizmus rövid története

Damian Bertrand 2017: Past Lives: Journeys Revealed

cbt.tkbf.eu

a-buddha-ujja.hu/Szutta/Suttanipata-2-4-nyg