A belső harc és vívódás mindannyiunk számára ismerős. Harcolunk a kialakult helyzet ellen, kétségbeesetten kapálózunk, ki akarunk szabadulni a csapdából melyet magunknak teremtettünk. Harcban állunk a külvilággal, versenyzünk, vetélkedünk, győzni akarunk. És harcban állunk saját magunkkal is, nem tudjuk elfogadni azt amik vagyunk, azt akik vagyunk, azt amilyenek vagyunk.
Akarunk, görcsösen akarunk. El akarjuk érni álmainkat, vágyainkat, céljainkat. És nem akarunk, görcsösen nem akarunk. Nem akarunk betegek lenni, megöregedni, éhezni, fázni, ázni. Hajszoljuk a sikert, akarjuk mások figyelmét és megbecsülését. Nem csoda, hogy elfáradunk, kimerülünk ebben az élethosszig tartó küzdelemben. Meg akarjuk változtatni magunkat, meg akarunk változtatni másokat, meg akarjuk változtatni a világot.
És ez a belső harc megjelenik a külvilágban, erőszak, agresszió, háborúk formájában. Terveket szövünk és elvárjuk, hogy a külvilág óramű pontossággal úgy változzon, ahogy mi azt szeretnénk. Amikor vágyaink nem teljesülnek megjelenik a harag. Amikor másokat hibáztatunk csalódásainkért megjelenik a gyűlölet. Majd megjelenik a félelem: elkezdünk félni az újabb csalódásoktól.
Olyan az életünk mint egy kényelmetlen jóga póz: fáj, feszít és alig várjuk, hogy vége legyen a kellemetlen helyzetnek. De amikor felhagyunk a belső harccal és önsajnálattal, megtörténik a csoda: a fájdalom elmúlik, a kényelmetlen helyzet megítélése is megváltozik.
És mikor az életünkben is megtesszük ezt a fontos lépést, hogy belelazulunk az élethelyzetekbe, értékelés nélkül elfogadjuk azt ami történik és elfogadjuk azt akik és amilyenek vagyunk, nem akarunk mások lenni, máshol lenni, mással lenni, megtörténik a csoda: kitavaszodik a szívünkben, örök nyárba lépünk, megérezzük a világot átjáró végtelen bölcsességet és energiát.
Felismerjük, hogy pont ott vagyunk ahol lennünk kell. Megjelenik az önszeretet: amikor rajongva szeretjük magunkat minden hibánkkal és erényünkkel, mert felismerjük a tökéletességet minden hajlamban és késztetésben. Felismerjük, hogy nincsen jó és nincsen rossz döntés, felhagyunk a félelemmel, az önsajnálattal és önféltéssel.
Elkezdünk végre élni, méltósággal, s ez megjelenik minden mozdulatunkban és szavunkban. Nemessé válunk, testben és lélekben.
Felhagyunk a harccal, mert felismerjük, hogy nincs hova eljutnunk: mindig is ott voltunk ahol lennünk kellett.
Hozzászólások nem engedélyezettek, de a trackbacks és a ping elérhető.