Mindent átszelő csend, néma ragyogás.
Nyár este, naplemente, lomha szuszogás.
Megérkeztem. A zöld átölel.
S a vén fák karjai magukhoz húznak.
Némaság.
Fejem fölött a vörös a kékben, rózsaszín dalolás.
Vibrál a sötét szürkeség, él a holt és holt aki él.
Valahol egy tücsök rázendít.
Gondtalan messzeség.
Hozzászólások nem engedélyezettek, de a trackbacks és a ping elérhető.