Travelminit.hu - Erdély szállás

Rajasta násza – 2. rész

Rajasta nászaAttól kezdve azonban minden évben, Dorma halálának évfordulójakor, Rajasta testét gennyes fekélyek és hólyagok lepték el a ruhával fedett részeken. A királyság legjobb orvosai siettek segítségére, de mind tehetetlennek bizonyult Rajasta betegségével szemben.

Rajastában olyankor tombolt a düh és a tehetetlen harag. Szidta és lehülyézte az orvosait, őrjöngött és tombolt, zokogott, magába zárkózott.

Apjához fordult segítségért, de apjától szerető együttérzésen és ölelésen kívül mást nem kapott. Zokogva kérlelte apját, az öreg jógit, aki ritkán, de keveset beszélt, hogy gyógyítsa meg, de apja csak ennyit mondott neki:

– Ideje szembenézned a tetteid következményeivel és felelősséget vállalni értük! Légy hálás, hogy ez a betegség segít neked ebben!

Rajasta egyetlen vigasza és támasza Ninkursa volt, akivel megoszthatta fájdalmát és bánatát, aki odaadón szerette és csodálta őt, még fekélyekkel borított testtel is.

Ninkursa volt aki a csúf és gennyedző sebeket ápolta, teafa olajjal kenegette, s bekötözte. Majd végigsimította Rajasta arcát és ajkait, megfésülte dús haját, s átölelte az olajmécsesek vibráló fényében.

Az évek múlásával a két ifjú lány egyre közelebb került egymáshoz, kezdték felfedezni egymás testét, s mindazt az érzéki gyönyört amit egymásnak nyújtani tudtak. Esténként együtt fürödtek a szoba méretű kádban, gyengéden letörölték egymás habos testét, s illatozó olajokkal kenték be egymást. Gyönyörködtek egymásban, a gyertyák és mécsesek fényében csillogó barna bőrükben, a kerek, ívelt, nőies formákban. Élvezték egymás érintését és csókjait. Így merültek hajnaltájt álomba, ölelkezve, összebújva.

De Rajasta álma nyugtalan volt, s nem tartott sokáig. Betegségével álmodott, hogy csodálatos testét, hamvas bőrét újra ellepik a gennyes, viszkető sebek. Felriadt. Érezte az egész testét átjáró kibírhatatlan viszketést, s tudta, hogy hamarosan megjelennek a testén a hólyagok és a fekélyes sebek. Bár mindene megvolt, s csodálatos élete lehetett volna, mégis úgy érezte, hogy az időről időre kiújuló betegsége teljesen tönkreteszi életét. Bármire képes lett volna, hogy egészségét visszanyerje. Sokáig küzdött és harcolt, nem tudta elfogadni, hogy a sebek rendszeresen elcsúfítják szépséges fiatal testét. De mostanra, kezdett beletörődni, kezdte feladni a harcot, kezdte elfogadni, hogy vannak nála hatalmasabb erők, melyekkel szemben tehetetlen.

Felkelt, s felvette csodálatos fehér ruháját, melyben úgy nézett ki mint egy földre szállt déva, aki épp férjhez menni készül valamely felsőbb szféra istenségéhez. Kiment az istállóba, s felült kedvenc fekete ménjére, akit mindig szőrén lovagolt, mert így érezte legjobban a paripa minden rezdülését. Rajasta érintésétől és látványától még a lónak is mindig merevedése lett, melyet a lány általában egy önelégült vigyorral nyugtázott.

Kivágtattak a palota udvarából, át a féltő gonddal ápolt és parkokon és ligeteken, ki a közeli erdők sűrűjébe. Féktelen vágtájuk zajától szétrebbentek a még alvó vadak és madarak.

Rajasta bőre lázban égett, de ő rá se hederített, annyira lekötötte figyelmét a vad vágta mámoros érzése. Egyre jobban hajtotta a telivért, aki odaadón engedelmeskedett Rajasta minden óhajának. Minden erejét összeszedve fokozta az iramot, szívük egyszerre dobbant, s forró leheletük hosszasan gőzölgött még utánuk a párás és hűvös hajnali levegőben.

Egy alacsonyan terpeszkedő faág azonban orvul útjukat állta, s az óvatlan hercegnő fejét beleverve, eszméletlenül zuhant vágtató lováról a földre.

Egy kis nádkunyhóban tért magához, hanyatt feküdt egy zsák szalmán, a kunyhóban parányi mécses pislákolt, a kis tűzhelyen kívül nem is látott mást csak néhány összetákolt polcot, melyen kis edényekben gyógynövények sorakoztak.

– Hát felébredtél végre mély álmodból! – törte meg a csendet egy idegen, de mégis barátságos és bizalmat sugárzó női hang.

Rajasta a hang irányába fordította fejét, s megpillantotta a vénasszonyt, aki oly öreg volt, hogy arcára mély barázdákat szántott a földi lét megannyi tapasztalata. Fekete szemeiből sugárzott a szerető gondoskodás és mély együttérzés.

– Főztem neked gyógyteát, mely begyógyítja majd sebeidet! – folytatta. S a kis csészét odanyújtotta Rajastának.

Rajasta felült, bár kicsit még mindig szédült a fejét ért ütéstől, s elkezdte kortyolgatni a forró és visszataszítóan keserű főzetet, melynek íze szörnyű volt, de mégis úgy érezte, hogy minden cseppje jólesik a testének.

Az öregasszony csendben nézte őt, látta a lányban a fényt és a mélyen szántó és fortyogó indulatokat is, melyek röghöz kötik őt.

– Rajasta, ez a főzet, melyet neked készítettem, segít enyhíteni fájdalmadat és elmulasztani a sebeid, de nem ihatod rendszeresen egy életen át mert akkor lassan elsorvasztja a testedet. Felelőtlenséged és önteltséged elvett egy életet, s összetörte egy dolgos, szegény özvegyasszony szívét. Menj férjhez, s adj életet, akkor majd távozik rólad a rontás. Most menj haza és fogyassz el ebből a teából minden reggel egy kis csészével.

Azzal kis tasakot nyomott a lány kezébe, s kikísérte a lovához, mely békésen legelészett a kunyhó mellett.

Rajasta felült ménjére, s lassú lépésben elindultak hazafele, a palotába. A kis tisztás széléről, ahol a kunyhó állt, Rajasta visszanézett, s búcsút intett az idős asszonynak, majd elnyelte őket a rengeteg.

Hazaérve beszélt apjával, a bölcs királlyal, elmesélte az erdő mélyén történteket. Apja, megörült leánya kérésének, hiszen ő is benne volt már a korban, s kötelességének érezte népéről, s lányáról gondoskodni, s a megfelelő férjet és trónörököst kiválasztani.

Meghívták hát a környékbeli hercegségek, fejedelemségek és királyságok, hercegeit, s azok jöttek is szép számmal amikor hírét vették, hogy a mesés szépségű Rajasta eladósorba került.

A háztűznézés hosszú heteken át tartott, nap mint nap jöttek, egyre csak jöttek, a gazdagabbnál gazdagabb és szebbnél szebb kérők, kik ajándékaikat elefánt karavánokon hozták a királyi udvarba. Volt ott annyi arany, ezüst, gyémánt, s mindenféle egzotikus luxus áru, hogy még a királyi udvar sokat látott előkelőségeinek is elállt a lélegzete.

Rajasta sorra megszemlélte a kérőket, elbűvölték az izmos férfi testek, a legendás hőstettek és történetek, s némelyik kérő meglepő mértékű bölcsességről is tanúbizonyságot tett a beszélgetések során.

Sok érdekes férfit ismert meg a hetek során, de igazán egyik kérő se ejtette rabul a szívét, s ő nem tudott választani közülük.

Egyre jobban közeledett az ünnepélyes kihirdetés időpontja, de Rajasta képtelen volt dönteni a sok vonzó hadvezér, király és herceg közül. Hiába kérlelte apja, s az egész királyi udvar, hogy döntsön, válasszon, Rajasta csak annyit mondott:

– Még egyik se dobogtatta meg a szívem igazán!

Ennek talán egyes egyedül csak Ninkursa örült az egész királyságban, aki féltékenyen szemlélte a kérők büszke hadát, mert félt tőle, hogy elvesztheti Rajastát, legjobb barátját és szeretőjét. Az éjszakákat azonban mindig együtt töltötték, s a közös fürdőzések alkalmával kibeszélték a kérőket, s jókat nevettek rajtuk amikor frigy és asszony nélkül kellett hazakullogniuk.

Rajasta apja, nem sokkal a botrányba fulladt lánykérések után, eltávozott az élők sorából. Halála után sokáig még szivárvány derengett a hajnali égbolton és az egész királyság egy teljes éven át gyászolta őt.

Utódja, a trónviszályból és harcokból győztesen kikerült, kapzsi és hataloméhes Zaul lett, aki sosem kedvelte Rajastát, s a királyság egy távoli részébe száműzte őt, hogy olyan messzire kerüljön a királyi udvartól amennyire csak lehetséges.

Rajastában izzott a tehetetlen düh és harag, de nem volt mit tenni, kénytelen volt elfogadni a helyzetet és a parányi kis kastélyt, amely új otthona lett. Ninkursa természetesen vele tartott és még egy maroknyi kis szolgahad és testőrség is.

Véget ért a hangos nagyvilági élet melyet azelőtt élt, csendesen és egyszerűen teltek a hétköznapok az Isten háta mögötti kis vidéki birtokon, mely mesze fent volt északon a hófödte hegyek lábánál.

Rajastának túlontúl unalmas volt ez a vidéki élet és sorra kikezdett kis udvartartása férfi tagjaival, amit Ninkursa nagyon zokon vett. Rosszul esett neki Rajasta hűtlensége és csapodársága, de Rajastát ez cseppet sem zavarta, élvezte, hogy ismét a figyelem középpontjában volt, hogy férfi szolgálói lesték minden vágyát és óhaját. Ninkursa kiszorult Rajasta életéből és hálójából, mert azt Rajasta szinte minden éjjel másik férfival osztotta meg.

Így teltek múltak a hónapok, míg Rajasta hasa el nem kezdett kerekedni. Figyelme egyre inkább befelé fordult, a hasában lüktető és napról napra növekvő új életre összpontosult. Új érzés kerítette hatalmába, s egyre erősebbé vált a láthatatlan kötelék, mely kialakult közte és az ismeretlen ismerőssel. Beszélt hozzá, dudorászott neki, s mikor kezét a hasára tette érezte, hogy a gyermek ösztönösen odafordul. Áldottnak érezte magát, s mélységesen élvezte a kettesben töltött perceket és órákat. Gyakran sétált a közeli ligetben, élvezte ahogy bőrén játszik a napsugár és a virágillatot hozó szél. A vakító kék égen lomha bárányfelhők úsztak méltóságteljesen, elcsitult, elcsendesedett a világ.

Hosszú és fájdalmas vajúdás után világra hozta gyermekét, egy gyönyörű fekete szemű kislányt, akit szülés után rögtön a mellére tettek, s bár Rajasta nagyon elfáradt és sok vért vesztett, mégis nagy örömét lelte a csöppségben, akivel szívük szinte egyszerre dobbant. Soha nem érzett még hasonlót, szerelemnek, szeretetnek, odaadásnak, ragaszkodásnak és csodálatnak e különös elegyét. Összetartoztak. Rajasta tudta, érezte, hogy ez a kapcsolódás már a fogantatás előtt létrejött, s haláluk után is meg fog maradni. Örökkön-örökké.

Ahogy teltek s múltak a napok, Rajastát kezdte elhagyni minden ereje. Egyre többet aludt, bőre kifakult, s már mozdulni is alig volt ereje. Ágyát körül állták orvosai és a szolgálók, s próbáltak minden tőlük telhetőt megtenni az ifjú hercegnő életéért. Ninkursa ott virrasztott mellette, s míg Rajasta aludt, gondját viselte a gyermeknek.

Rajasta küzdött, harcolt a sorssal, de az ismét erősebbnek bizonyult nála. Érezte, hogy közel a vég, s ereje fogytán. Bele kellett nyugodnia, hogy kislányában már nem sokáig gyönyörködhet, s el kell hagynia mindenkit és mindent ami valaha is fontos volt számára.

Szívében tengernyi fájdalommal, könyörgött, imádkozott, hogy gyermekét hagy lássa még, csak még egy órát, csak még néhány percet.

Eszébe jutott Dorma anyja, megértette, átérezte az idős asszony mérhetetlen fájdalmát és szenvedését, amit gyermeke elvesztése okozott számára. Arcán apró könnycseppek gördültek végig, a megbánás könnyei. Sorstársakká váltak, s a megbánás és megbocsátás viharában lehullottak Rajastáról az átok szorongató láncai.

Összeszedte minden erejét, kinyitotta szemeit, s reá mosolygó gyermekére nézett. Arcán patakokban folytak a könnyei. Mély levegőt vett, mellkasán mintha ezeregy elefánt ült volna.

„Bárcsak újra láthatnálak édes kislányom” – ez volt utolsó gondolata mielőtt eltávozott e Földi világból.

(Visited 1 times, 1 visits today)
Earn.com - Keress Bitcoint online!
Follow UrbanSiddha:

Latest posts from