Sokáig mélyen él bennünk a hit, hogy mások vagyunk, különbek, vagy rosszabbak mint mindenki más.
Magányunkat magas falakkal zárja körbe a meg nem értettség. Mélyen belül fáj, hogy nem értenek meg és mi sem értünk meg másokat. Még a legszebb pillanatokat is beárnyékolja egy szürke felhő, a bennünk kavargó ezernyi gondolat.
Aztán egy szép napon arra ébredünk, hogy épp olyanok vagyunk mint mindenki más. Se több, se kevesebb és mégis teljesen egyedi. Ráébredünk, hogy a meg nem értettség illúzióját is csak a téves fókuszunk okozta, hogy mindig úgy tettük fel a kérdést: miért jó ez nekem? Ahelyett, hogy azt kérdeznénk: hogyan segíthetek?
És ez az apró kis változás, a fókuszpont váltás, elindít bennünket egy csodálatos úton…
Hozzászólások nem engedélyezettek, de a trackbacks és a ping elérhető.