Barnuló, száraz levelet sodor a szél,
Lágyan simogat a nyárutó fénye.
Múltba révedek, s elvakít a Perseidák fénye.
Volt mikor mohón vágytam a holnapot,
S izgatott a nyár oly sok szép reménye.
Szemem a holnapra szegeztem, mit nekem tavasz pompája, éke.
Vágyaim mint keselyűk mardossák szívemet,
S én megkötve, reszketve, félve.
Hová rohansz te múló pillanat!? Hagy legyek utadnak része!
Hozzászólások nem engedélyezettek, de a trackbacks és a ping elérhető.