A Perseidák fénye
Barnuló, száraz levelet sodor a szél, Lágyan simogat a nyárutó fénye. Múltba révedek, s elvakít a Perseidák fénye. Volt mikor mohón vágytam a holnapot, S izgatott a nyár oly sok szép reménye. Szemem a holnapra szegeztem, mit nekem tavasz pompája, éke. Vágyaim mint keselyűk mardossák szívemet, S én megkötve, reszketve,Bővebben
Mosolyok és könnyek
Mosolyok és könnyek, dallamok, fények, ennyi az élet. Az első lélegzet, az utolsó lehelet, közelegnek az utolsó percek. Az arcok, a szavak, egy tébolyult álom, szél dala csendül a távoli fákon. Egy mosoly, egy könnycsepp, egy feltépett mély seb. Ennyi az élet. Tisztul a homály, száraz a száj. EnnyiBővebben
Eskü
Múló idő arcába nevetve, vállt vállnak vetve, egymást átölelve, szövetséget ekképp kössetek, életre-halálra! A létóceán örvényébe taszítva, legyetek egymásnak biztos pont, kőszikla! Szorítsátok egymás kezét, el ne engedjétek! Így várjátok a hajnalt, életre-halálra! Az elmúlás kénköves poklába virágszirmot hintsetek, utódokat nemzzetek! Legyen ki a fejfátoknál hálás szívvel állva, emlékezzen rá,Bővebben
Nyalka és a csokibolt
Történt egyszer, réges-régen, csokibolt nyílt a környéken. Odajártak ifjak s vének, nyalánkságot ott vevének. S annak aki könnyen csábul, kóstoló is járt busásul. Nyalka mikor arra jára, tátva marad szeme, szája. Ízlelgeti, kóstolgatja, ugyan miből vigyen haza? Mire nehéz döntést hozna, meg is telik a pocakja. Ígéri, hogy jő majd másnap, deBővebben
Aki én vagyok
Csábít a távoli végtelen, de szívemben rettegés, félelem. A víz tükrében meglátom arcomat, ki élhet e rengeteg ál-arc alatt? Ál-arcaim mint hagymahéjt tépkedem, keserű könny marja két szemem. Várom hogy meglássam azt akit, félelmem elnyom és eltaszít. Fény lobban és tízezer harsona, kürtöli fülembe, ostoba! Virágos rét, gyengéd gyötrelem, násztáncátBővebben
Végtelen vizek felett
A végtelen vizek felett, betöltve az időt s teret, fehér ködként szétterülve, őstengerben megfürödve, csupa öröm, csupa kellem, fürödtek a fénytengerben. Csicseregve, duruzsolva, boldogságtól sóhajtozva, egymást fénnyel átölelve, végtelenből végtelenbe, gondolatnak sólyomszárnyán, szökkentek nagy szerelembe. Alattuk az ősi tenger, telve vággyal, félelemmel, egyre csábít lent a mélység, feneketlen mély sötétség,Bővebben