Tíz érdekesség amit nem tudtál a magyarok ősvallásáról

4.3
(50)

I. A honfoglaló magyarok vallása a BÜÜN, vagy más szóval YOTENGRIT, jelentése: Tengervégtelen Ősszellem.

Büün táltos
Forrás: László Gyula, 50 rajz a honfoglalókról.

II. A Magyar név a Má-Gur szóból származik, melynek jelentése: Ló Szövetség, avagy Lovas népek szövetsége.

III. A BÜÜN vallás sok rokonságot mutat a tibeti Bönnel, nem csak nevében, hanem szemléletmódjában, hagyományaiban is! A hagyomány táltosok őrizték meg és adták át generációról generációra.

IV. A BÜÜN hagyomány szerint a világ a végtelen vizekből, az ős tengerből, YOTENGRIT-ből származik. Yotengritből kivált Gönüz, a férfi isten és Ukkó a női isten. A világ teremtése, a nemes szaporodás, az ő nászuk és ikerörvénylésük eredménye.

V. Ukkó kivetette magából mindazt, ami gátja volt a teremtésnek és Gönüzt is megtisztította tőle. Ezt a selejtet, felesleget magába szippantva erősödött meg Üdeg, a rontó, a teremtés örök gátlója.

VI. A magyaroknak volt saját őrszellemük is, a Magyarok Istene, vagy Má-Tün. Erre emlékezett még Petőfi is a Nemzeti Dal című versében. Őseink hozzá imádkoztak, neki áldoztak. Ő a magyarok védelmezője.

VII. Az államalapításkor és az utána következő századokban Szent István és utódai tűzzel-vassal irtották őseink régi hitét. A rovásírásos fákat be kellett szolgáltatni pénzjutalom fejében, melyeket aztán elégettek. A polgárháborúban az ország harmada elpusztult, csak idegen zsoldosok segítségével sikerült királyainknak a hatalmukat megszilárdítani.

VIII. A BÜÜN szerint, az ember nem ura, hanem része a természetnek. Minden jó ami természetes. Mindent szabad, amivel másnak nem ártunk.

IX. A BÜÜN szerint minden ember egyenlő, a társadalomban éppúgy mint a párkapcsolatokban. A BÜÜN szerint a férfi és nő együtt alkot egy egészet. Teremteni csak együtt képesek.

X. A BÜÜN szerint a jó Istenek, vallások nem várnak hódolatot és imádatot, mint ahogy azt a jeruzsálemi vallások istenei teszik.

Ha érdekesnek találtad, többet is megtudhatsz Máté Imre honlapján, vagy a Yotengrit könyvekből.

Mennyire tetszett amit olvastál?

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4.3 / 5. Szavazatok száma 50

Még nincsenek értékelések!

Hozzászólások nem engedélyezettek, de a trackbacks és a ping elérhető.