Travelminit.hu - Erdély szállás

Az ordoszi táltos

Súr, az ordoszi táltos, a magas hegyek közt megbúvó városban született, jómódú, kereskedő családban. Nem született táltosnak, táltossá csak új otthonában vált, amikor a törzsek táltosa kinézte őt utódjának.

Az ordoszi táltos
Forrás: Athaira

Súr az északi nomád népeknél tett látogatásai során találkozott leendő kedvesével, Uszta-val, aki már első látásra lenyűgözte nőies kisugárzásával és szépségével. Derékig érő kékes fekete haja, mandula vágású fekete szemei rabul ejtették Súr szívét. A frigyet a családok is támogatták, mert úgy vélték, a vegyes házasságok elősegítik a nomád és a kereskedő, városlakó népek közötti békés együttélést. Súr elhagyta hát családját, otthonát, barátait, az ismerős hegyeket és házakat, s a nomád életet, az örökös vándorlást választotta, útja eggyé vált Uszta és nemzettsége útjával.

Súr messzire kitűnt magas termetével és égkék szemeivel az íjfeszítő lovas nomádok között, de ennek ellenére új családja gyorsan befogadta, s megtanították mindenre, mit egy nomádnak a túléléshez tudnia illett. Uszta elbűvölte őt gyengédségével, odaadásával, nőiességével. Keveset beszélt, de annál beszédesebbek voltak szemei, gesztusai és mozdulatai. Járása nyugodt volt és kecses, minden mozdulata előkelőséget sugárzott, s amikor az ünnepekre felékesítette magát olyanná vált, mint egy hercegnő. Uszta mellett Súr életének szinte minden napja ünneppé, ceremóniává változott, a lány maga volt az élet, az élő teremtés. A lányt varázslatos aura vette körül, titokzatos volt mosolya és minden mozdulata.

A nomád élet nap mint nap kihívások elé állította a családokat, de a természet közelsége mégis nyugtatóan hatott az ég és föld határán élőkre. Napjaik csendesen, de mégsem egyhangúan teltek, a lenyugvó napot követték vándorlásuk során. Súrnak és Usztának három fiú és egy leány gyermekük született. A legkisebb, a huncut szemű, a folyton derűs Bendegúz volt, aki már fiatalon kitűnt ügyességével és eszességével.

A táltos

Az öreg táltos nem sokkal Súr érkezése után kinézte magának utódjául, de még hosszú éveken át várt és figyelte jelöltje életét és tetteit, mielőtt kinyilatkoztatta volna szándékát, mert meg akart győződni Súr alkalmasságáról. Olyan embert keresett utódjául, aki nem ismert félelmet, aki szilárd jellemmel és erkölccsel rendelkezett, akinek nem voltak világi vágyai, aki mentes volt ragaszkodástól és haragtól. Mire Súr gyerekei megnőttek, az öreg táltos meghozta döntését: Súrt választotta utódjául. Ettől kezdve Súr és a táltos egyre több időt töltöttek együtt, kezdetét vette az évtizedeken át tartó képzés és tanítás.

Súrnak először az ősi rovások nyelvét kellett megtanulnia, melyet csak a táltosok ismertek, mert az ősi rovások őrizték a törzsek és nemzettségek történetét és hagyományait, a gyógyító és idéző szertartásokat, az ősi naptárt, mely egészen a tűz megszerzéséig vezetett vissza az időben.

A táltosok otthona az erdő és a mező volt, fedelük az ég, hajlékuk az anyaföld, lámpásuk a Nap, a Hold, s az égen a csillagok. Sokszor napokat, heteket töltöttek a szabadban, gyógynövényeket gyűjtöttek, vagy keresztbe tett lábakkal és összekulcsolt kezekkel szemlélődtek a dolgok felett. Szemlélődtek az élet körforgásán, a nappalok és éjszakák, az évszakok váltakozásán. Megfigyelték a dolgok születését és pusztulását, az Élet örvényét, mely feltartóztathatatlanul utat tör magának még a legkeményebb sziklán át is. Értették a múltat, s látták az eljövendőt, beszélt hozzájuk fű, fa, bokor, s az állatok. Üzeneteket hoztak a felhők és a szelek, történeteket meséltek az erdei zajok és neszek. Kapcsolatot tartottak fenn az ősök szellemeivel, áldozatokat mutattak be erdő, mező és a hegyek szellemeinek, melyeknek fémből vagy fából bálványt készítettek, hogy előttük mutassák be szertartásaikat. Fontos volt a helyi és az ősök szellemeivel ápolt jó kapcsolat, mert ők biztosították nemzettségük és hagyományaik fennmaradását.

A táltossá avatásTáltos avatás

Mikor az öreg táltos már olyan bölcs és vén lett, hogy három nádszál is elbírta, közeledett az idő, hogy elhagyja törzsüket, s átadja tisztét utódjának, Súrnak. Az avatásra egy domb tetején került sor, melyen még a vihar előtt nagy tüzet raktak. Ott várták meg, hogy lecsapjon a vihar. A szél hangosan üvöltött fülükbe, s közben megtisztította őket az egekből aláhulló életet adó szent víz. A fekete fellegekből vad villámok csapkodtak, s cikáztak az égen. E misztikus pillanatban eggyé vált ég és föld, s az őseik szellemei szabadon közlekedhettek a megnyílt kapukon keresztül. Az agg táltos ütemesen verte dobját, s kántálta az ősi rigmusokat:

“…Égből jövő, Földből kele,

Föld táplálta, nap érlelte,

Sebes szélvész terítette…”

Az ősi szimbólumok életre keltek a máglya és a villámok szürreálisan vibráló fényében, az ősök meghallották a hívó szavakat. Súr teste tiszta libabőr volt, szinte tapintani lehetett az ősök jelenlétét. Az agg táltos bemutatta nekik Súrt, az utódot, s az ősök elfogadták őt. Ettől a naptól kezdve Súr volt a kapcsolattartó Ég és Föld között, hívására és kéréseinek engedelmeskedtek az égi hatalmak.

Az avatás másnapján elbúcsúzott egymástól a mester és a tanítvány. Az agg táltos a távoli hegyek felé indult, hogy élete utolsó éveit magányos elvonulásban tölthesse.

Az ordoszi táltos

Súr, a törzsek és nemzettségek új táltosa, visszatért családjához, s gyógyította a betegeket, elkísérte a holtakat, védelmezte a családokat. Amikor új szállásterületre vándoroltak, az ő feladata volt a kapcsolatfelvétel a hely szellemeivel, neki kellett őket rávenni, hogy barátságosak, segítőkészek és védelmezői legyenek az odatelepült nomád törzseknek. Ő vezette az ünnepeket és szertartásokat, s a nyári estéken, tábortűz körül üldögélve ő regélte el őseik mesés történeteit.

Otthonukban ellátta apai és családfői feladatait, napként ragyogott családja tagjaira, menedékük volt hideg téli éjszakákon, vigaszuk volt lelkük borús pillanataiban. Esténként alámerült társa mélységes bölcsességében, s magába szívta a virágok illatát Uszta ölében. Uszta ölelése jelentette számára az éltető meleg otthon, melyben megpihenhetett, töltődhetett. Időnként eszébe jutottak tanítója szavai: “jóravaló asszony nélkül a férfi élete kopár és kietlen pusztaság, véres és kegyetlen csatatér”.

Bendegúz egyre jobban érdeklődött Súr tudományai iránt, s esténként a tábortűz mellett gyakran tett fel neki kérdéseket és biztatta apját, hogy meséljen még neki ősi történeteket. Egy alkalommal, amikor apja Buda királyfiról mesélt, megkérdezte, hogy miért vált a királyfi oly híressé és miért van neki oly ismerősen zengő neve. Súr így regélt:

Buda királyfi neve bár hasonlít rokonaink nevére, azonban ő csak nagyon távoli rokonunk, aki a messzi délen élt, a magas hófödte hegyeken túl. Buda sok évnyi szemlélődés után rájött az Élet Törvényére: minden elpusztul mi született. Ezáltal megszabadult a szenvedés minden okától, megszabadult a vágytól, a haragtól és ragaszkodástól, felismerte, hogy minden létezőnek apja a Nap, anyja a Föld, menedéke a végtelen Ég, hogy az Ég alatt mi mind testvérek vagyunk: egy test, egy vér. Ezt őseink is tudták, ezért adunk hálát a Napnak, Földnek és Égnek aratáskor a termésért, ezért áldjuk meg leölt állatainkat, s kísérjük lelküket az Égbe, mintha saját édes testvéreink távoztak volna el. Őseink is azt tanították, hogy semmi se a miénk, saját éltünk is az Ég ajándéka, ezért becsüljük meg és óvjuk magunkat és a másikat, mintha törékeny drágakövet kapnánk kölcsönbe, melyet időnk lejártakor vissza kell adnunk a Földnek és az Égnek.

Egy másik alkalommal Bendegúz az emberek és az Ég eredete felől érdeklődött. Súr így regélt:

– Őseink azt mesélték, hogy kezdetben csak a végtelen tengerek voltak, mely fölött határtalan fényesség derengett. Majd ez a fenséges fényesség kettévált, Nappá és Holddá. Nap és Hold szüntelen vágyódott egymásra, vágytak az ősi egységre. De az Égben nem lehettek egymáséi, ezért létrehozták a Földet, ahová alászállva végre eggyé válhattak, nevek és alakzatok végtelen sokszínűségét megteremtve. Emberek közt is ezért van férfi és nő, hogy együtt teremtsenek Ég és Föld határán. Mert az ember se nem Ég, se nem Föld, benne van az Ég végtelensége és formákba zárja Földnek súlya. Ezért vágyik a Férfi és Nő egymásra, hogy újra átélhessék az ősi egységet, hogy a bölcsesség tüzét az öröm könnyei táplálják, hogy vonzalmuk által Életet teremtsenek.

Az elengedés

Bendegúz gyorsan tanult, s mindenki számára világossá vált, hogy egyszer majd ő lesz Súr utódja. Mikor már Súr is megállt három nádszálon, tudta, közel az idő, hogy beavassa fiát és bemutassa őt az ősök szellemeinek. Az avatás után Uszta kopjafájához ment, s végső búcsút vett szeretett kedvesétől. Elbúcsúzott gyermekeitől, barátoktól, rokonoktól, s elindult a távoli hegyek felé, hogy élete hátralevő részét visszavonultságban tölthesse. A hegyek közt talált magának egy apró kis mélyedést a sziklában, ahonnan pazar kilátása volt a szomszédos hegyekre, völgyekre, erdőkre és a közelben csörgedező patakra is.Ólmos esőcseppek

Számolatlanul váltották egymást a nappalok és éjszakák, a kikelet és hóesés. Súr alig evett, alig ivott, s a menedékét is csak nagy ritkán hagyta el. Megszűnt számára az idő folytonossága, s a végtelen pillanatotokat százszínű örökkévalóságként tapasztalta meg.

Egy esős őszi reggelen, mikor a közeli patak vizére hulló ólmos esőcseppeket szemlélte, melyek apró hullámokat vetve sietve tűntek el szemei elől, felismerte és megértette a dolgok mulandóságát az örökkévalóságban, hogy minden örök, mert semmi sem született, hogy nincs új a nap alatt, hogy születés és halál csak annak létező, ki csak az alakzatokat szemléli.

Mélyet szippantott a nyirkos, eső és avar illatú levegőből, s belépett a néven és formán túli örökkévalóságba.

(Visited 2 times, 1 visits today)
Earn.com - Keress Bitcoint online!
Follow UrbanSiddha:

Latest posts from