Attól kezdve azonban minden évben, Dorma halálának évfordulójakor, Rajasta testét gennyes fekélyek és hólyagok lepték el a ruhával fedett részeken. A királyság legjobb orvosai siettek segítségére, de mind tehetetlennek bizonyult Rajasta betegségével szemben. Rajastában olyankor tombolt a düh és a tehetetlen harag. Szidta és lehülyézte az orvosait, őrjöngött és tombolt,Bővebben
A királyi palota ezüstösen csillogott a telihold fényében. A mécsesek már majdnem csonkig égtek. Hajnalodott. A végeláthatatlan termek és folyosók labirintusának mélyén, a palota szívében volt Rajasta hálóterme. Ajtaja előtt mindig két őr őrködött éberen és őrizte Rajasta nyugtalan álmát. Gyakran voltak rémálmai, melyekre nem emlékezett, de rendszeresen felriadt hajnaltájtBővebben
Réges-régen, egy távoli azúrkék bolygón, magasan a felhők felett, hol örökké ragyogott a nap és a csillagok, élt egy egy meseszép istennő, tökéletes szépségének nem volt párja sehol az univerzumban. Arahnénak hívták, mert gyémánt cseppből született, apja a ragyogó nap volt, anyja a végtelen ég. Születése után, mikor először feleszmélt,Bővebben
Múló idő arcába nevetve, vállt vállnak vetve, egymást átölelve, szövetséget ekképp kössetek, életre-halálra! A létóceán örvényébe taszítva, legyetek egymásnak biztos pont, kőszikla! Szorítsátok egymás kezét, el ne engedjétek! Így várjátok a hajnalt, életre-halálra! Az elmúlás kénköves poklába virágszirmot hintsetek, utódokat nemzzetek! Legyen ki a fejfátoknál hálás szívvel állva, emlékezzen rá,Bővebben
Történt egyszer, réges-régen, csokibolt nyílt a környéken. Odajártak ifjak s vének, nyalánkságot ott vevének. S annak aki könnyen csábul, kóstoló is járt busásul. Nyalka mikor arra jára, tátva marad szeme, szája. Ízlelgeti, kóstolgatja, ugyan miből vigyen haza? Mire nehéz döntést hozna, meg is telik a pocakja. Ígéri, hogy jő majd másnap, deBővebben
Csábít a távoli végtelen, de szívemben rettegés, félelem. A víz tükrében meglátom arcomat, ki élhet e rengeteg ál-arc alatt? Ál-arcaim mint hagymahéjt tépkedem, keserű könny marja két szemem. Várom hogy meglássam azt akit, félelmem elnyom és eltaszít. Fény lobban és tízezer harsona, kürtöli fülembe, ostoba! Virágos rét, gyengéd gyötrelem, násztáncátBővebben
Sokáig mélyen él bennünk a hit, hogy mások vagyunk, különbek, vagy rosszabbak mint mindenki más. Magányunkat magas falakkal zárja körbe a meg nem értettség. Mélyen belül fáj, hogy nem értenek meg és mi sem értünk meg másokat. Még a legszebb pillanatokat is beárnyékolja egy szürke felhő, a bennünk kavargó ezernyiBővebben
A végtelen vizek felett, betöltve az időt s teret, fehér ködként szétterülve, őstengerben megfürödve, csupa öröm, csupa kellem, fürödtek a fénytengerben. Csicseregve, duruzsolva, boldogságtól sóhajtozva, egymást fénnyel átölelve, végtelenből végtelenbe, gondolatnak sólyomszárnyán, szökkentek nagy szerelembe. Alattuk az ősi tenger, telve vággyal, félelemmel, egyre csábít lent a mélység, feneketlen mély sötétség,Bővebben
Sötét álom tört rám ma éjjelSzéttörni ezer szép álomképet.A tegnapi boldog izgalomHelyébe komor bánat lépett. Állmomban színes napsütésbenRagyogón repültek emlékképek.De az ébredés keserű ízévelVéget vetett e képzelgésnek. Múlt és jövő kart karba öltveNéma tanúi e szenvedésnek.Bárhová sodorja sorsom hajóm,Álmaim boldogan elkísérnek.Bővebben
